2019. május hónap bejegyzései

Könnyebb a tanulás a human anatomy app segítségével!

human anatomy

human anatomy

Az orvostanhallgatók az egyetem első két évében tanulják az anatómiát, ehhez többfajta eszköz áll rendelkezésükre: ott vannak az anatómiai atlaszok és képeskönyvek, illetve ma már, hála a technika fejlődésének, több szoftver is hozzáférhető. Ezekkel azonban az a gond, hogy az atlaszok statikus képeket tartalmaznak, a hallgató nem tudja őket elforgatni. Vannak már olyan 3D-s szoftverek, amelyek képét el lehet forgatni, de ezek egy művész által megrajzolt preparátumok, amelyekből modellt szerkesztettek. Az atlaszokon kívül még bonctermi gyakorlatra is lehetőségük van a hallgatóknak, amely, bár Magyarországon elegendő tetemet tudnak az intézmények rendelkezésére bocsátani, mégis nehézkes, mivel a tizenöt-húsz hallgató egy kisebb teremben állva szinte alig fér hozzá a preparátumhoz. Egy magyar fejlesztés, az rfanatomy.net oldalról letölthető human anatomy app segítségével viszont lényegesen könnyebb a human anatomy megértése, így nagy segítséget jelent mind a tanulásban, mind az egészségügyben dolgozók számára.

Készségfejlesztő játék gyermekeknek

szokimondoka.hu

szokimondoka.hu

Te is olyan játékot keresel, amellyel kisgyerekeid önbizalmát növelheted? Jó lenne minőségi időt tölteni együtt? Színes és vicces, érdekes fejlesztő játékra vágytok? Ebben az esetben, szuper hírünk van számodra, hiszen rendkívül jó helyen jártsz. Nincs is már más dolgod, mint rápillantani mindig frissülő weblapunkra, hiszen a www.szokimondoka.hu -n most nagyszerű ajánlattal várunk téged és kedves gyermekeidet. A SzóKiMondóka egy kifejezetten megkésett beszédfejlesztő, önbizalomnövelő játék, mellyel a gyerekek szociális, érzelmi, kommunikációs készségei fejlődnek és folyamatos, izgalmas gondolkodásra készteti a gyerekeket. Nem mellesleg a mondókákkal és énekekkel megszínezett játék során a mozgás is csak még szuperebbé teszi a gyermekeknek az élményt. Ha felkeltettük figyelmedet, de maradtak további kérdéseid és kéréseid a témával kapcsolatosan pedig, bizalommal fordulhatsz hozzánk, hiszen készséggel állunk rendelkezésedre. Mire vársz még? SzóKiMondóka: a gyerek fejlődéséért vagyunk.

Modern konyha megtervezése

egyedi konyhabútor tervezés

egyedi konyhabútor tervezés

Nemrég nekünk is egyedi konyhabútorunk lett. Hálásak is vagyunk mind a szomszédnak, aki elújságolta, hogy milyen csodás modern konyhabútoruk lett, mind az Admiral Stúdiónak, akik pedig megtervezték és kivitelezték ezt a konyhabútort. Az Admiral Stúdió profi szakembereinél jobbat nem ismerek, akik mindig kedvesen állnak az ügyfelekhez és legjobb tudásuk szerint segítenek is nekik. Az Admiral Stúdió konyháit érdemes megtekinteni a www.admiralstudio.hu weboldalon, amiért szerintem te is odáig leszel Nem ismerek ennél a shopnál és vállalatnál jobbat, ahol még az olyan berendezéseket is megtalálod, mint csaptelepek, mosogatóedények, tűzhelyek, hulladéktároló k és páraelszívók. Ezeket pedig igény szerint beletervezik a konyhádba. Ráadásul mindezt kitűnő árakon ajánlják a stúdió remek szakembereire. Ezért ajánlom mindenkinek örömmel a www.admiralstudio.hu -t. Megéri őket választani.

Autókulcs pótlása!

ujkulcs.hu

ujkulcs.hu

A kisfiam születésnapján lementünk a bányatóhoz kavicsot dobálni és beszélgetni, vittünk plédet, amikor elfáradtunk leültünk és piknik táskából varázsoltam elő a szülinapi tortát. Nagyon hangulatos volt, de természetesen jól összemorzsáltunk mindent, a plédet is. Amikor befejeztük az evést, a fiúk elmentek egy kicsit rúgni a bőrt én pedig összeszedegettem a „romokat”. Már szinte mindent elpakoltam, gondoltam kirázom a tó fölött a morzsákat a plédből. Azt viszont nem vettem észre, hogy a slusszkulcs megbújt az egyik gyűrődésben, összefogtam a takaró négy sarkát, a víz fölé emeltem és alaposan kiráztam. Még láttam elmerülni az autókulcsot. Hát nem voltam nagyon boldog, de a férjem sem, amikor elmeséltem neki. Aztán megnyugtatott, hogy az ujkulcs.hu webáruház foglalkozik autókulcs másolással, így fognak tudni csinálni nekünk új slusszkulcsot, nem okoztam akkora galibát, mint amekkorának elsőre tűnt. Tényleg gyorsan megjött a futárral az új autó kulcs!

Hialuronsavas kozmetikumok!

hialuronsav kozmetikumok

hialuronsav kozmetikumok

Vízhiányos száraz bőrök kiváló ápolószere! A hyaluronsav összetett hatása miatt nyugodtan nevezhetjük akár a fiatalság elixírjének is. Az anti-aging csodaszer titkait táplálkozástudományi és a kozmetikai cégek már évtizedekkel ezelőtt felfedezték, így ma már élvezhetjük fiatalító hatását. A hialuronsav megköti a nedvességet a bőrben, így azonnal helyreállítja az arcbőr teltségét. Gyakorlatilag feltölti a mimikai ráncokat, szarkalábakat, szemöldök közti területek barázdáit. A volumennövelő hatáson túl, feszesebbé és rugalmasabbá is teszi az arcbőrt. Termelését jelentősen serkenti egy másik hatóanyag, a szaponin, mely a hialuron mellett egyre több termékben megtalálható. A hialuronsav minden élő szervezetben megtalálható. A kötőszövet egyik alkotóeleme, amelynek termelődése a 20. életév után csökkenni kezd. A hialuronsav a kötőszövetben hálószerűen összekapcsolja és kitölti a sejtek közötti állományt, így biztosítva a bőr rugalmasságát és feszességét. A szervezetünk hialuronsav-tartalmának csökkenése az egyik legjelentősebb ok a ráncok kialakulásáért. Hialuronsavas kozmetikumainkat megtalálod a myvivaco.com webáruházban!