Hónap: 2016 szeptember

Férfi és női ruházat Webáruházunk kínálatából

Mikor az ember kicsit megbetegszik, igyekszik kipihenni. Nem szoktam nagy ügyet csinálni egy náthából, sose mentem orvoshoz miatta (csak ha lázam is volt) és sosem voltam táppénzen sem eddig. Most azonban két hónapon belül másodjára vagyok náthás és úgy gondolom, hogy ez egy jelzés. Általában évente körülbelül egyszer vagyok beteg, így most úgy döntöttem, hogy

Körömdíszítés otthonában induló készlet segítségével

Nagy örömömre a tartós és gyönyörű körömlakkozást ma már otthon is meg tudom valósítani, így nem szükséges hetekkel előre gondolkodnom és időpontot keresnem, mely megfelel számomra is és a műkörömépítő számára is. Otthoni tevékenységemmel ugyanis bármikor folytathatom és senkit sem zavar az, ha az éjszaka közepén kezdek neki a körömdíszítéshez. Ehhez mindössze egy zselélakk induló

Autó nyitás profi céggel

Múlthét csütörtökön véletlenül lemerítettem az akkumulátort az autóban. Mindig zenét hallgatok a hosszabb utakon, és ráadásul most amikor megérkeztem tudtam, hogy sokat kell várakoznom is, és ezért álló motornál is bekapcsolva hagytam a rádiót. Amikor megjött a barátom akit vártam, akkor kiszálltam a kocsiból, hogy üdvözöljem, és utána már nem szálltam vissza, a rádió meg

Egészségesebb e-cigi a leszokni vágyóknak

Sokan azt gondolják, hogy a dohányzásról való leszokás legjobb módja az, ha egyszerűen eldöntjük magunkban és egyik napról a másikra letesszük a cigarettát. Én ezzel nem értek egyet, hiszen több ember is próbálkozott ezzel a környezetemben és mindegyiknél bebizonyosodott, hogy az káros szenvedélyt nem lehet abbahagyni ilyen egyszerűen, hiszen a szervezet tiltakozni fog ellene. Ekkor