Bútorbolt bútor kínálattal a neten

CL_123-210x210Mikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy lakást vásárolunk vagy legalább albérletbe költözünk anyósoméktól végre, tudtam,hogy mindenképpen úgy kell összeállítanunk a bútorokat a bútorbolttal, hogy szükség esetén többen is alhassanak nálunk. Erre a fajta gondolkodásra szükség is volt, hiszen évente kétszer hazalátogat öcsém és barátnője külföldről és mindenképpen szerettem volna ha nálunk töltenek néhány napot ilyenkor. Ennek azért is nagy volt az esélye, mert családunkból egyedül én lakok a fővárosban. Mellettük tudtuk, hogy elő fog fordulni természetesen az is, hogy barátaink maradnak nálunk egy-egy baráti beszélgetés után, és ilyenkor sem szerettem volna, ha a földön kellene  bárkinek aludnia. Azt is tudtam azonban, hogy a mindennapokban csak útban lenne egy plusz ágy, így mindenképpen olyanban kellett gondolkodnunk ami összezárható és szükség esetén nyitjuk csak ki. Erre a legtökéletesebb megoldásnak a dupla fotelágyat gondoltam, mely karfás kivitelével kényelmes ülőhely a beszélgetésekhez, és tényleg csak akkor alakul áll helyfoglaló fekhelyé, ha mi szeretnénk.

Add a Comment