Gepida gyerek kerékpár modellek online

fiu gyerek kerekparEmlékeim között elevenen él még az a nap amikor megkaptam életem első biciklijét, hiszen nekem kicsit tovább kellett várnom rá mint kortársaimnak. Évről évre izgalommal vártam hát azokat a napokat melyeken ajándékot kaptam, hiszen a remény ott volt, hogy éppen az lesz az a nap. Öröm helyett azonban sokszor szomorúság és csalódottság jellemezte a születésnapjaimat, névnapjaimat és a karácsonyokat, hiszen a vágyott kerékpár csak nem akart begurulni a kapunkon. Végül tizenkettedik születésnapom reggelén az ablakom alatt ált egy csodálatos piros bringa, melyet óriási fehér masni díszített. Pizsamában és mezítláb rohantam ki megnézni szüleim nagy meglepetését. Azonnal ki is próbáltam, és ha tehettem volna talán szobámba is bevittem volna azt. Most kislányom került abba az életkori szakaszba, amikor aktuálissá válik az első komoly kerékpárjának megvásárlása. Férjem már el is kezdte keresgélni néhány napja a számára legjobb kerékpárt, hiszen hetedik születésnapját ünnepeljük három hét múlva a család körében.

Add a Comment